
A Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő évek óta ápolja szakmai kapcsolatát az ukrajnai kollegákkal. A Határmenti régiók egészségügyi dolgozóinak találkozója elnevezésű konferencia 2004 óta minden évben megrendezésre került, melynek meghívottjainak köre évről évre bővült. A Beregszászi Járási Kórház, a Nagyszőlősi Járási Kórház vezetői, orvosai, szakdolgozói már több alkalommal részt vettek az intézmény konferenciáján.
Kiírásra került az EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmus és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. által lebonyolított Határon átnyúló együttműködés fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben című pályázat. Az egyfordulós pályázati felhívás keretében a fenntartható gazdasági fejlődés, a humán erőforrás fejlesztés, oktatás, kulturális és innovációs együttműködések, környezet- és természetvédelem, valamint a helyi infrastruktúrafejlesztés terén megvalósuló határon átnyúló együttműködések támogatására nyílt lehetőség.
A Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Határmenti egészségügyi vezetők együttműködésének fejlesztése címmel benyújtott pályázatának elbírálását követően, intézményünk közel 19 millió forintos támogatásban részesült az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusból és a nemzeti társfinanszírozásból. A szerződés ünnepélyes aláírására 2009. március 11-én került sor Nyíregyházán, a Megyeháza dísztermében. A ceremónián részt vett Őexc. Siri Ellen Steiner, Norvégia magyarországi nagykövete, Őexc. Olav Berstad, Norvégia ukrajnai nagykövete valamint dr. Benedek János a VÁTI Kht. vezérigazgatója, aki a szerződéseket aláírásával a helyszínen ellátta.
A projekt célja a Nagyszőlősi Járási Adminisztráció Egészségügyi Osztály és kórházunk egészségügyi vezetői, orvosai közötti kapcsolatrendszer, valamint a hosszú távú együttműködés megerősítése. Ukrán partnereinknek lehetőségük adódik megismerni az európai minőségügyi szabványokon alapuló betegellátást, az intézményi menedzsment eszközeit és módszereit, valamint a magyar egészségbiztosítási rendszer működési és finanszírozási jellemzőit. Összesen 10 alkalommal tartunk konferenciákat előadásokkal, work-shopokkal, szakmai eszmecserével egybekötve. Orvos-szakmai előadások keretén belül a résztvevők megismerhetik a különböző ellátási protokollokat, ellátási gyakorlatot, majd a teljes projektet nagyobb volumenű rendezvénnyel zárjuk.