|
Ezen a napon minden az egészségről, a mellrák elleni küzdelemről szól.
Idén immár kilencedik alaklommal kerül sor a mellrák elleni küzdelem jegyében arra, hogy Budapesten a General Electric jóvoltából rózsaszínre kivilágított Lánchídon több ezer ember sétál át október első hétvégéjén az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezésében. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az államilag szervezett mellrák szűrőprogramokban való részvételre és mindenkihez eljuttassa az üzenetet: az időben felismert betegség nagy eséllyel gyógyítható!
Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke Körtvélyes Éva, az Egyesület fővédnöke Schmitt Pálné Makray Katalin.
Az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. és a Megyei Önkormányzat összefogásával, Nyíregyháza két országgyűlési képviselőjének Dr. Kovács Ferencnek és Dr. Vinnai Győzőnek támogatásával idén először a megye és a megyeszékhely, mint első vidéki helyszín csatlakozik a nemes programhoz és regionális rendezvényként támogatja a budapesti kezdeményezést. A szervezők célja, hogy a sok szempontból hátrányos keleti térségben hangsúlyozzák a mellrák szűrőprogramok, illetve az egészséges életmód fontosságát és biztosítsák a megye és Nyíregyháza lakosainak az egyenlő esélyeket mind a megelőzés, mind a gyógyítás tekintetében. A program regionális védnöke Dr. Kovács Ferencné.
Csatlakozzon Ön is 2010. október 2-án, szombaton 18 órakor az Egészség Hídja Összefogás regionális programjához és sétáljon velünk a rózsaszínre kivilágított Megyeházától a Zrínyi Ilona utca végéig és onnan vissza a Megyeházáig!
Fontos, hogy közösen tegyük meg az első, figyelemfelkeltő lépéseket értük – és önmagunkért!
A program helyszíne: Megyeháza, Nyíregyháza, Hősök tere 5.
Program:
Köszöntők:
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke
Dr. Kiss Zoltán Tamás, az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Dr. Kovács Ferenc, országgyűlési képviselő
Dr. Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Horváth Katalin, a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Radiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa
Dr. Kovács Ferencné, a program regionális védnöke
A köszöntőket követően a résztvevőkkel együtt közös séta a Megyeházától a Zrínyi Ilona utca végéig és onnan vissza a Megyeházáig.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
|